Viszlát, kövér élet!

Éjszakánként, néha még mindig olyan hirtelenül erősen ébredek fel, hogy azzal a mozdulattal el is tudnám törni valaki lábát. Így reagál a testem azokra az álmokra, amelyekben megint kövér vagyok.

Ezek általában ismétlődő események és helyszínek: a szalagavató estéje, mindenki a hallban táncol, én is mozogni próbálok, de valamilyen oknál fogva a testem megfeszül, előre hajol, a szűken gombolt nadrágom pedig szétreped a seggemen!

Egy másik gyakori jelenet: az egyetemi ebédlőben ülök, a vacsorámat fogyasztom el éppen. Először hamburgert eszek, aztán sült krumplit, majd a tányérokat, az asztalt és a székeket is felzabálom, egészen addig, amíg akkorára nem nővök, hogy a zsírredőim kifolynak az ajtókon és az ablakokon.

Lehet, hogy skizofrén vagyok, nem tudom. De régen kövér voltam, és sosem akarok még egyszer olyan lenni. Ha nem találtam volna rá egy csodálatos módszerre, akkor még mindig 60 kilónyi zsírt hordoznék magammal, mint egy öreg elefánt.

Egy kövér srác

Emlékeztek még a dagadt fiúkra és lányokra az iskolából? Nem igazán, ugye? Nem csoda, hiszen senki sem jegyzi meg őket, még a nevüket is nehéz nem elfelejteni. Gábor vagyok. Ma már a nők és néha még a férfiak is buja mosollyal néznek rám, amikor büszkén elsétálok mellettük, de régen még máshogy voltak a dolgok. A tinédzserek nem köszönnek a dagadékoknak, a velük lógásról nem is beszélve. Így, én is ebben a láthatatlan életben éltem több, mint 20 évig.

A családom egyetlen gyermeke voltam, egy betegeskedő fiú. A nagymamám pártfogolt és etetett, úgy, mintha elhatározta volna, hogy az övé lesz a világ legkövérebb unokája. Vagy csak lehet, hogy kíváncsi volt, hány éves koromban akadnék el a küszöbben. A szüleim túlságosan elfoglaltak voltak a karrierjükkel, nekik az egyetlen dolog, ami számított velem kapcsolatban, az az oktatásom volt.

Befejeztem az iskolát, mindezt anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna, aztán az egyetemen is lediplomáztam, először alap- majd aztán mesterdiplomát szereztem az ELTÉ-n. A jogászkodás mellett egész nyugodtan dolgozhattam volna akár fagylaltkóstolóként, bár a kinézetemmel biztos elijesztettem volna a vásárlókat. De miért is ne? Mindig is csak két dolog érdekelt igazán: a jogtudomány és a legújabb fagylaltok. A helyzet odáig fajult már, hogy gyűjteni kezdtem a különböző ízeket, és már szagról meg tudtam különböztetni az egyes típusokat. Mégis hogy máshogy tudtam volna elfoglalni magam? Lányokhoz csak a metróban értem hozzá, akkor is véletlenül, a ruhájukon keresztül, és riadtan ugrottam el tőlük utána. Így, maradt az egyetlen örömforrás, amit megengedhettem magamnak - a fagyi evés.

24 évesen 143 kiló és 182 cm voltam, az anyukám ekkor vette észre, hogy valami baj volt velem, hiszen már az 5XL-es méret is túl kicsi volt nekem...
Ami az apámat illeti, ő az egészet elintézte azzal, hogy elégedetlenül szorította össze a száját, mikor nem fértem be a városi terepjárójába. A lányokat inkább szóba sem hozta, gondolom nem akart rálépni a tyúkszemeimre... Nem mintha számított volna; az egész család zsírban úszott egyébként is.

Mit gondoltok, miért mesélem el ezt nektek? Talán azért, hogy bebizonyítsam, mennyire boldogtalan volt az életem? Nem, nem éppen! Ami azt illeti, igazán boldog voltam. A környezetemben mindenki csak állandóan panaszkodott valami miatt, ment a sírás-rívás a folyamatos szakítások és válások miatt, az állandó harccal és veszekedéssel tönkre tették a saját életüket. Évekig voltam szemtanúja ennek a sok szarnak, miközben vidáman faltam a fagyit a bödönömből. Aztán egy nap, egy új munkatárs jelent meg az irodában, Évának hívták. Nem csak szép volt, de jó hangulatú és okos is. Még a legborúsabb ügyfeleket is felvidította, azokat, akik általában mindenre csak panaszkodni tudnak. Mint Hófehérke a mesében, ő is mindenkivel ugyanolyan kedves volt. És a férfiak a törpékhez hasonlóan követték őt mindenhova, mint a majmok, virággal és egyéb ajándékokkal a kezükben; az iroda szinte bűzlött a sok különböző parfümtől. Éva meg csak nevetett. Ekkor döntöttem el, hogy ő az enyém lesz. Ugyan én ezt már eldöntöttem, de ő még nem tudott róla. De majd megtudja, miután megváltoztam.

Hogyan fogytam le

Hatalmas szkeptikus voltam, a legtöbb bolti eladó valószínűleg gyűlölt, hiszen sosem vertek át az olyan reklámok, amelyek azt mondták "csak vegyél be egy tablettát és napi 10 kilót fogyhatsz!". Átnéztem az összes fórumot, amit csak láttam, próbáltam valami igazán hatékony gyógymódot találni, ami segítene leadnom az első 20-30 kilómat, különben egyetlen biciklire se tudnék felülni - úgy gurulnék le a taposómalomról és az egyéb kondigépekről, mint egy tekegolyó.. Rátaláltam néhány különböző lehetőségre, mindent figyelembe véve végül a Choco Lite port választottam. Ennek kiváló volt az összetétele, mintha valami étrend-kiegészítő lenne: C-, E-, B- vitaminféléket, kalciumot, vasat, cinket, szelént és krómot tartalmazott. Ha ezek az elemek kiegyensúlyozott mennyiségben találhatók meg a testben, akkor az étvágy csökkenni kezd, a sejtek felfrissülnek és megújulnak, és a test önmagától szabadul meg a sok zsírtól és szeméttől, amit elraktározott.

Szakítanom kellett a fagyival. Az első három napban nagyon hiányzott, de aztán teljesen megfeledkeztem róla. Csak vízre, zöldségekre, és sovány húsokra vágytam.

A Choco Lite-et a használati útmutatót követve, vízzel kevertem össze, és naponta egyszer ittam belőle. Az ital elfogyasztása után ugyanúgy ettem, mint mindig, de az étvágyam egyre csak csökkent. Esténként, az unalmas papírmunka után mindig hazasétáltam, sosem mentem kocsival vagy taxival. Nem vártam nagy csodát, de azért valami minimális eredmény jól esett volna. 7 nap elteltével álltam először mérlegre, és teljesen ledöbbentem! Mínusz 5 kiló! Tehát, már csak 138 kiló voltam a korábbi 143 helyett. Először, azt hittem, hogy csak hazudik a mérleg - gondoltam, tönkrement a hatalmas súlyom miatt.

Amikor ilyen hatalmas az ember, nehéz látni a ruhákon a különbséget. Kicsit furán éreztem magam, mikor lefeküdtem aznap. A következő 2 hétben féltem ráállni a mérlegre. Attól tartottam, hogy rengeteget híztam, hiszen szinte úsztam a munkában az irodában, és se időm, se erőm nem volt, hogy hazagyalogoljak. De a nadrágjaim kezdtek bők lenni. A meglepetésem még nagyobb lett, miután a mérlegre lépve 131 kilót láttam! Kiderült, hogy úgy fogytam 7 kilót, hogy nem is tudtam róla! Ezután, már szinte elválaszthatatlanok voltunk a tükörrel. Minél többet fogytam, annál könnyebben keltem fel reggelente, annál jobban ment a gondolkodás a nap során, és még a lábaim sem fájtak többé. 2 hónap alatt, 31 kilót dobtam le magamról! Beiratkoztam a kondiba, biciklizni kezdtem akkora elhivatottsággal, mintha az Északi-sarokra tartanék, majd még futni is eljártam. Mikor elértem a 96 kilós mérföldkövet, elkezdtem kétnaponta izomerősítő tréningeket csinálni, közben folyamatosan ittam a Choco Lite-et. Furcsa érzés, amikor nem ismersz magadra a tükörben, mert még sosem voltál olyan vékony, mint ahogy akkor kinézel.

Aztán egy nap, már lefogyva, lecseréltem az egész ruhatáram, és úgy mentem be dolgozni, mintha misem történt volna. Mindenkinek tátva maradt a szája a döbbenetében, mintha maga, Jézus jelent volna meg előttük. Éva odajött hozzám és azt mondta: "Tudod, én is kövér voltam a suliban. Szép munka, megcsináltad, csak így tovább!"

Ez volt a legjobb dolog, amit valaha hallottam. A fogyásom úgy száguldott tovább, mint egy rakéta! 4 hónap alatt sikerült lefogynom és kigyúrnom magam. Most 82 kilós vagyok, jelenleg az izmaim szálkásításán dolgozok, ezért különböző fehérjéket és tömegnövelőket szedek, és ha minden jól megy, tavasszal megtartjuk Évával az esküvőnket is. Addig, továbbra is együtt sportolunk és utazgatunk!
Csak most jöttem rá igazán, milyen szinten elbasztam 15 évet az életemből. Az egészet elcseréltem egy hatalmas üveg fagyira. Sokba került ez az egész. Szóval, emberek, ébredjetek fel, és nézzetek tükörbe. Undorodtok magatoktól? Akkor tegyetek végre valamit magatokért, és kezdjetek új életet egy adag Choco Lite-mel. De kizárólag a hivatalos oldalról rendeljetek, ne támogassátok a csalókat.